Kulturális élet

Könyvtár

Kazinczy Ferenc Gimnázium
Jótékonysági egyházzenei hangverseny PDF Nyomtatás E-mail

 

Kedves Kollégák! Kedves Tanulók! Tisztelt Szülők!

Molnár Rita nagyon kedves tanítványunk volt, mielőbbi felépülését szeretnénk segíteni azzal, hogy jótékonysági gyűjtést szervezünk a tanulók és a tanáraink körében.

Tisztelettel kérem, hogy  tanulóink november 24-ig az általuk vagy szüleik által felajánlott összegeket adják át osztályfőnökeiknek, kollégáim pedig a kihelyezett gyűjtőládába tegyék bele saját hozzájárulásukat. Az összegyűlt összeget átadjuk a családnak. Rita nevében is köszönöm a támogatást.

Természetesen személyesen is részt lehet venni a koncerten és adományt adni.

Köszönettel:

Németh Tibor

 
Édes Anyanyelvünk verseny 2017 PDF Nyomtatás E-mail

Az iskolánk által rendezett Szép Magyar Beszéd verseny társrendezvénye a

sátoraljaújhelyi Édes Anyanyelvünk verseny, melyet idén 45. alkalommal rendeztek meg.

A megnyitó ünnepségen iskolánk tanulói adták az ünnepi műsort „Az ember szavakat keres…” címmel.

A műsorhoz a szövegeket válogatta: Szívósné Vásárhelyi Zsuzsanna tanárnő, a zenei felkészítést Justinné Ládi Etelka tanárnő végezte.

Szereplők:

Ábrahám Eszter

12. B osztályos tanuló

Árpási Rebeka

12. B osztályos tanuló

Fáczán Zsófia

10. A osztályos tanuló

Horváth Benjámin

12. A osztályos tanuló

Soós Gábor

12. C osztályos tanuló

Verebélyi Bálint

11. C osztályos tanuló

Ének:

Winkler Barnabás 11. C osztályos tanuló

Fuvolán közreműködtek:

Szodfidt Boglárka és Németh Eszter 12. C osztályos tanulók

Klarinéton közreműködött:

Manfai Tamás 10. A osztályos tanuló

A műsort rendezte:

Horváth Benjámin 12. A osztályos tanuló

Ez a két verseny a Kárpát-medence legjelentősebb középiskolás anyanyelvi versenye.

Képek a galériában

 
HVG középiskolai rangsora - 2018 PDF Nyomtatás E-mail

http://eduline.hu/kozoktatas/2017/10/4/HVG_kozepiskolai_rangsor_2018_TE9CZZ

 
Könyv PDF Nyomtatás E-mail

még kapható az iskola titkárságán

Kazinczy Ferenc Gimnázium
Tablók Könyve

ára: 2500 Ft

Jubileumi évkönyv 1908-2008

ára: 1000 Ft

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 Következő > Utolsó >>

4. oldal / 4