Szülői levél az alapítvány támogatásához Nyomtatás

 

Bizonyítanak, támogassuk őket!


Ez az írás elsősorban a kazinczys szülőtársaknak szól, de bízom benne, hogy végsősoron mindenki talál benne megfontolandót...

Az apropót az adta, hogy idén ősszel megjelent egy mindenki által elfogadott, reálisnak nevezhető paraméterek alapján készített középiskolai rangsor, ahol a győri Kazinczy Gimnázium a vidéki gimnáziumok között az első helyet foglalja el. A teljes, budapesti iskolákkal kiegészített listában is a kilencedik lett. (Ehhez hasonló listák korábban is voltak, de azokban az értékeléseknél például a budapesti továbbtanulást kiemelt mértékben súlyozták és sok fontos paramétert nem értékeltek. A Gimnázium ezeken a listákon is hosszú évek óta szintén nagyon előkelő helyeken szerepel.)

Mindnyájan tudjuk, hogy ahhoz, hogy ilyen listák élére kerüljön egy gimnázium, rengeteg munka szükséges. Diákok, tanárok és egyre inkább a szülők részéről is. Számomra mindig is szimpatikus volt a Kazinczy Gimnáziumnak mindhárom szereplőhöz való hozzáállása, ami elsősorban a mellérendelt viszonyt erősítette.

Óriási jelentősége van az idegennyelv minőségi tanításának, de a többi tantárgy közép vagy akár emelt szintű oktatása is olyan szinten zajlik, hogy megfelelő hozzáállás esetén nincs szükség idő- és költségigényes különórákra sem. Tekintettel az ismert és megtapasztalt általános közoktatási állapotokra (amit itt most szándéskosan nem részleteznék), az említett eredmény értéke még inkább emelkedik.

Az utolsó gondolatokat továbbfűzve belátható az is, hogy ahhoz, hogy ez a kiemelkedő szint tartható legyen, komoly erőket kell megmozgatni az Iskolának, amihez a körülmények minősége is nagy mértékben hozzá tud járulni. Ezen körülmények javításának az egyik lehetősége a Gimnázium alapítványa (Az Iskoláért és az Anyanyelvért Alapítvány), ahová szülőként a támogatásunkat el tudjuk juttatni postai csekk befizetésével (az Iskola portáján elérhető), vagy átutalással - OTP Bank, 11737007-20591353-00000000.

Szülőként több éve lehetőségem van látni azt a kemény munkát, ami az Intézményben zajlik, és azt is láthattam, hogy az Alapítvány működése is milyen nagy mértékben hozzá tud járulni ehhez a munkához. Sok család gyermeke jár ebbe az iskolába, ezért úgy gondolom, hogy ha minden család a számára nem megerőltető, életminőségét nem befolyásoló összeggel hozzá tud járulni az Iskola működéséhez, akkor ez az igazán dicséretes magas szint tartható és még emelhető is lehet.

Talán feltűnt a sorrend is az írás címében: “Bizonyítanak, támogassuk őket!” Azt gondolom, hogy megdolgozott a Kazinczy Gimnázium az elismerésért, de a támogatásunkért is.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a Kazinczy Gimnázium és az Alapítvány vezetésének a befolyásától függetlenül jutottam arra az elhatározásra, hogy közzéteszem a gondolataimat a leírtakkal kapcsolatban.


Utassy Viktor

kazinczys szülő


Győr, 2017. december